Köszöntő 2013

A Budapest Ferencváros szívében rendezett REFORMÁTUS ZENEI FESZTIVÁL 2013. május 24-26-án otthont ad a Dunamelléki Református Egyházkerület Ifjúsági Osztálya által szervezett ZEFIR (Református Zenei Fesztivál Ifjúsági Rendezvénye), a HARKÁNYI SZABADEGYETEM, valamint a PRÚSZ (Protestáns Újságírók Szövetsége) kerekasztal-beszélgetésének is.

Ma is alapgondolata a fesztiválnak, hogy megőrizzük, megmutassuk református zenei kincsünket, kultúránkat a jelen és az utókor számára. A programok között kórusművek, egyházi énekek, népzene, világzene, szimfonikus rock, sőt tánc is megtalálható és az előadók a KÁRPÁT-MEDENCE egész területéről, de még Svédországból, Ausztriából és Prágából is érkeznek. A Református Zenei Fesztivál küldetésének tartja, hogy a Magyarországi Református Egyház nélkülözhetetlen kulturális, társadalmi, szociális és hitéleti munkáját egyháztagjai és a világ elé tárja.

A hagyományos KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSEK során közéleti személyiségekkel válthatunk szót a Református Egyházban, a Kárpát-medencében, illetve Európában elfoglalt helyünkről.

Az EGYHÁZZENEI PROGRAMOK között változatlanul fontos szerepet kap a kárpát-medencei református intézmények kórusainak bemutatkozása, a péntek esti FÁKLYÁS MENET és az azt követő KÉSŐ ESTI ZENÉS ÁHÍTAT. A legnagyobb figyelemre mégis az 500 FŐS FESZTIVÁLKÓRUS hangversenye számíthat, hiszen az előadásnak a NEMZETI MÚZEUM LÉPCSŐJE ad otthont!

Hagyományosan folytatjuk a református iskolák, intézmények és kórusok találkozóját, idén új helyen a Ferencvárosi ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA koncerttermében.

A fesztivált színesíti a Református Könyv- és Kézműves Vásár, a szombati családi és gyermekprogram, a missziók kreatív bemutatkozása, az AGORA és a játékos evangéliumi programok.

A Református Énekek XII. hangverseny 2013. július 6-án kerül megrendezésre a Művészetek Palotájában. A 350 fős Egyesített Kárpát-medencei Református Kórus – és több alkalommal a közönség a kórussal együtt – zengő énekkel dicséri az URAT. A zenei blokkok elején GULYÁS GERGELY egykori Lónyay-s diák, parlamenti képviselő olvassa fel a bibliai Igéket. A koncert végén – a Himnusz után – KATÓ BÉLA erdélyi püspök mond ÁLDÁST.

Évről-évre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a Református Zenei Fesztivál keretei között megvalósuljon az a sokunk által óhajtott, évente megrendezésre kerülő kárpát-medencei református találkozó, amelyen akár 10-15 ezren lehetünk együtt: erősítve hitünket, közösségünket.

Örömmel tölt el, hogy a Református Zenei Fesztivál, valamint a Református énekek évtizedes szervezéséért és a hit megtartásáért 2012. december 22-én MAGYAR ÖRÖKSÉG-DÍJAT vehettem át.

Budapest, 2013. május

Böszörményi Gergely a fesztivál igazgatója

***

Tisztelt Ferencvárosiak, Kedves Vendégeink!

„A jót könnyű megszokni” – tartja a mondás. Igaz ez a Református Zenei Fesztiválra is, amely idén 10. alkalommal kerül megrendezésre Ferencvárosban. Nemcsak megszoktuk, hanem megszerettük a fesztivált, amely az évek során Ferencváros kulturális életének egyik legfontosabb eseményévé vált. Évről-évre örömmel tapasztalom, hogy nemcsak reformátusok és nemcsak ferencvárosiak látogatják a fesztivál programjait, hanem egyre több vendéget köszönthetünk a Bakáts téren, a Ráday utcában, a Kálvin téren és a Belső-ferencvárosi helyszíneken. Ez is jól mutatja, hogy van igény a minőségi zenére, az egyházi zenére is. A fesztivál programjai észrevétlenül arra késztetnek, hogy elszakadjunk a mindennapi ügyes-bajos dolgoktól, elgondolkodjunk a valóban lényeges kérdéseken, megsejtve, mi igazán fontos az életben és mi kevésbé az, akár arra is, hogy együtt énekeljünk a művészekkel, látogatókkal.

Ferencváros szeretettel és hálával tekint mindazokra, akik tehetségük, elhivatottságuk és lelkesedésük révén városrészünk jelenkori kultúráját gazdagítják. Ezt a megbecsülést hivatott kifejezni „Ferencváros József Attila-díja”, amelyet minden évben a kultúra terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó embernek ítélünk oda. Képviselő-testületünk döntése értelmében idén a Református Zenei Fesztivál fő szervezője, Böszörményi Gergely kapta Ferencváros kulturális kitüntetését.

Bizonyos vagyok benne, hogy aki járt már a Református Zenei Fesztivál programjain, idén sem szeretné kihagyni, másokat is szívesen elhív azokra. Így vagyok ezzel én is.

Kívánom, hogy sok zeneszerető, nyitott lelkű ember szellemét és lelkét gazdagítsa a fesztivál színes programsorozata, amelyet a Ferencvárosi Önkormányzat idén is örömmel támogat.

Bácskai János Ferencváros polgármestere